X. Alsó Kis-Küküllőmenti anyanyelvi- és szórványtábor

 

Jubileumot ünnepeltek idén nyáron az ádámosi táborban, július 25. és augusztus 1. között került megrendezésre a tízedik ALKISZ Anyanyelvi és Szórványtábor. Idén a már tízedik éve együtt dolgozó szervezőpáros, Gagyi Zoltán és Bordi András mellett Szakács Tímea óvónő látta el a főszervezői teendők egy részét. Idén sem kizárólag Dicsőszentmárton és környéke képviseltette magát, az ádámosi sátortáborra Csíkszeredából, Brassóból, Medgyesről, Segesvárról, Marosvásárhelyről, Marosszentgyörgyről és Magyarországról érkező diákok is kíváncsiak voltak.

            A civilizációtól 5 km-re fekvő tisztáson látványos infrastruktúra és naprakész személyzet biztosította a mintegy 100 táborozó diák kényelmét. A favázra épült fősátor, az improvizált konyha, tusolók, mosdók, a 8 Öko-WC, a beépített pince valamint a tábori iroda minden igényt kielégített. Emellett két szolgálati autó, villanygenerátorok, hűtőszekrény, ruhaszárító állt a táborlakók rendelkezésére. A szabadidőben foci-, röplabda- és tenisz/láb-voley pályák várták a diákokat.

            Csak az időjárás nem tartott ki végig a táborozók mellett, de az első három nap esőzései sem szegték meg a diákok kedvét, egy kis programváltozásnak köszönhetően rossz időben sem unatkozhattak.

            Vasárnap, a sátrak felállítását követően Gagyi Zoltán köszöntötte a táborozókat, ismertette a belső rendszabályzatot, amelyre- mint utólag kiderült- nem mindenki volt figyelmes. Megalakult a hét csapat is, a délután és a hétfői nap pedig az ismerkedésé volt. A kolozsvári Areopagus Alapítvány két képviselője, Kriszta és Timea számos ismerkedési és csapatépítő játékkal készültek, és úgy megmozgatták a gyerekeket, hogy még a hét végén is megemlegették őket. Az viszontagságos időjárás miatt az első napok programjainak a fősátor adott helyet. Kézműves tevékenységeken engedhették el a diákok fantáziájukat. Volt pólófestés és bábkészítés, mindkét tevékenység újdonságnak számított a táborban. Emellett a már hagyományosnak számító nemezelés, csapatcímer- és zászlókészítés sem maradt el.

            A gyerekek, akik mindennek a jó oldalát nézik, nem sajnálták az eső miatt elmaradt két reggeli tornát, szerdán viszont már napsütésre ébredtünk, testmozgással indulhatott a nap. Pótolni kellett a tábori olimpia foci- és röplabdamérkőzéseit, ami kötélhúzással és egyéb sportvetélkedőkkel egészült ki. Sor került a sokak által várt bicikliversenyre, melynek során 10 éven aluli illetve 10 éven felüli kategóriában mérhették össze legjobb idejüket a fiatalok. A leggyorsabbak értékes nyereményeket vihettek haza a dicsőszentmártoni Alexmark Kft jóvoltából. A fődíjat, egy vadonatúj biciklit a sövényfalvi Szakács Attila nyerte meg. Nemhiába hívják a tábort anyanyelvinek is, a mozgalmas programsorozat után a fősátor árnyékában anyanyelvi játékok zajlottak Szász Irénke és Molnár Margit tanítónők vezetésével. A gyerekek fantáziáját és humorát tükröző munkák kiértékelésre kerültek, itt is értékes pontokat lehetett szerezni a csapatnak. Nem maradt el idén a kincskeresés sem, ami egyaránt próbára tett kreativitást, ötletességet, együttműködőkészséget és gyorsaságot. Az ádámosi polgármesternek és helyettesének köszönhetően, este tűzijátékkal ünnepeltük a tábor létesítésének 10. évfordulóját.

            Csütörtökig már annyira felszáradt az út, hogy meg lehetett ejteni az eredetileg szekértúrának tervezett gyalogtúrát. Völc felé vettük az irányt, majd erdőn-mezőn keresztül eljutottunk egy erdőszéli tisztásra, ahol letelepedtünk. Kihívás volt az ebéd előállítása. A csapatoknak tüzet kellett rakniuk- ami nem volt a legegyszerűbb feladat a sok nedves faág miatt- majd szalonnát, kolbászt süthettek maguknak. A szervezők díjazták a leggyorsabban meggyúlt tűzet, illetve azt is figyelembe vették, hogy melyik csapat mennyi gyufát használt el a tűzgyújtáshoz.

            A tavaly hiányolt Miss és Mister Szórványtábor pénteken volt műsoron, a divatbemutatóval egybekötve. A bátor jelentkezők újságpapírból szabott ruhakölteményekben vonultak föl, összemérték tánctudásukat és különböző kérdésekre válaszoltak. A legügyesebbnek a marosvásárhelyi Szász Bernadett és Székely Tamás bizonyult. Ők nyerték el a Miss és Mister Szórványtábor 2010 címet.

            Újdonság volt a tábori híradó is. Hogy elviselhető legyen a gyerekek számára TV-hiány, esténként, vacsora előtt az épp szolgálatos csapat kellett rövid híradót összeállítson a nap fontosabb eseményeiről. De volt itt időjárásjelentés, reklám, interjú, minden ami a műfajba belefért. Vacsora után pedig nem érhetett véget a nap buli nélkül. Ahogy a „táncparkett” egyre szárazabb lett, úgy a hangulat is estéről estére jobb lett. A csúcs az Atlantisz zenekar péntek esti koncertje volt, mikor ismert slágereket hallhattunk élőben. Eltolódott a takarodó is, volt, aki hajnalig ropta a jólismert dalokra.

            Szombaton a méta nevezetű sport rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket Totyik Tamás úr, ahol újabb értékes pontokat lehetett szerezni a csapat számára. A diákok annyira belejöttek a métázásba, hogy a szervezők csapatán is jól elverték a port. Nem így volt ez a tanár-diák foci esetében , itt már tanári fölényt mutatott a tabella. Délután sor került az ünnepélyes díjátadásra, a legjobb csapatok, a karaoké verseny legjobbjai, az anyanyelvi vetélkedő nyertesei valamint az úgynevezett leg-ek részesültek elismerésben. A mai modern technológia a táborba is befurakodott, ezért a csapatok által előkészített táborzáró színdarabokat nem élőben, hanem vetítővásznon tekinthettük meg. Az esti záróbuliban tanárok, diákok, szervezők vezethették le a hét kellemes fáradalmait.

            Mikor tíz éve, 2000-ben a tábor megálmodói először építették fel Ádámos fölött az ALKISZ tábort- akkor még kb. 40 gyereknek- sejteni sem merték, hogy 2010. júliusában, az ezerkétszázadik táborozón is túl, tűzijátékkal fogják ünnepelni a tábort. A második este tartott vetítés alkalmával mindenki betekintést nyerhetett a szórványtábor életébe, a kezdetektől napjainkig. Mostmár büszkén állíthatjuk, hogy kitartó munka és türelem által táborunk az Alsó Kis-Küküllőmente legnívósabb és legnépszerűbb rendezvényei közé tornázta föl magát. Nemcsak kikapcsolódást és új barátokat nyújt a résztvevőknek, hanem szerepet játszik anyanyelvünk ápolásában egy elrománosodó környezetben, közelebb hoz szülőt, tanárt és diákot egymáshoz, felhívja a figyelmet az összetartás és együttműködés fontosságára egy szórványközösségben. Bízunk benne, hogy a következő tíz év is legalább ennyire gyümölcsöző lesz, a szervezők energiája és kitartása tovább élteti a tábort úgy, hogy sosem felejtik honnan is indultak.

            A jövő évi viszontlátásra!

           

Összeállította: Brázdilik Zsuzsa