X. Alsó Kis-Küküllőmenti anyanyelvi- és
szórványtábor
Jubileumot ünnepeltek idén nyáron az ádámosi táborban,
július 25. és augusztus 1. között került megrendezésre a tízedik ALKISZ
Anyanyelvi és Szórványtábor. Idén a már tízedik éve együtt dolgozó szervezőpáros,
Gagyi Zoltán és Bordi András mellett Szakács Tímea óvónő látta el a
főszervezői teendők egy részét. Idén sem kizárólag
Dicsőszentmárton és környéke képviseltette magát, az ádámosi sátortáborra
Csíkszeredából, Brassóból, Medgyesről, Segesvárról, Marosvásárhelyről,
Marosszentgyörgyről és Magyarországról érkező diákok is kíváncsiak
voltak.
A civilizációtól 5 km-re fekvő
tisztáson látványos infrastruktúra és naprakész személyzet biztosította a
mintegy 100 táborozó diák kényelmét. A favázra épült fősátor, az
improvizált konyha, tusolók, mosdók, a 8 Öko-WC, a beépített pince valamint a
tábori iroda minden igényt kielégített. Emellett két szolgálati autó,
villanygenerátorok, hűtőszekrény, ruhaszárító állt a táborlakók
rendelkezésére. A szabadidőben foci-, röplabda- és tenisz/láb-voley pályák
várták a diákokat.
Csak az időjárás nem tartott ki
végig a táborozók mellett, de az első három nap esőzései sem szegték
meg a diákok kedvét, egy kis programváltozásnak köszönhetően rossz
időben sem unatkozhattak.
Vasárnap, a sátrak felállítását
követően Gagyi Zoltán köszöntötte a táborozókat, ismertette a belső
rendszabályzatot, amelyre- mint utólag kiderült- nem mindenki volt figyelmes.
Megalakult a hét csapat is, a délután és a hétfői nap pedig az ismerkedésé
volt. A kolozsvári Areopagus Alapítvány két képviselője, Kriszta és Timea számos
ismerkedési és csapatépítő játékkal készültek, és úgy megmozgatták a
gyerekeket, hogy még a hét végén is megemlegették őket. Az viszontagságos
időjárás miatt az első napok programjainak a fősátor adott
helyet. Kézműves tevékenységeken engedhették el a diákok fantáziájukat.
Volt pólófestés és bábkészítés, mindkét tevékenység újdonságnak számított a
táborban. Emellett a már hagyományosnak számító nemezelés, csapatcímer- és
zászlókészítés sem maradt el.
A gyerekek, akik mindennek a jó
oldalát nézik, nem sajnálták az eső miatt elmaradt két reggeli tornát,
szerdán viszont már napsütésre ébredtünk, testmozgással indulhatott a nap.
Pótolni kellett a tábori olimpia foci- és röplabdamérkőzéseit, ami
kötélhúzással és egyéb sportvetélkedőkkel egészült ki. Sor került a sokak
által várt bicikliversenyre, melynek során 10 éven aluli illetve 10 éven felüli
kategóriában mérhették össze legjobb idejüket a fiatalok. A leggyorsabbak
értékes nyereményeket vihettek haza a dicsőszentmártoni Alexmark Kft
jóvoltából. A fődíjat, egy vadonatúj biciklit a sövényfalvi Szakács Attila
nyerte meg. Nemhiába hívják a tábort anyanyelvinek is, a mozgalmas
programsorozat után a fősátor árnyékában anyanyelvi játékok zajlottak
Szász Irénke és Molnár Margit tanítónők vezetésével. A gyerekek
fantáziáját és humorát tükröző munkák kiértékelésre kerültek, itt is
értékes pontokat lehetett szerezni a csapatnak. Nem maradt el idén a
kincskeresés sem, ami egyaránt próbára tett kreativitást, ötletességet,
együttműködőkészséget és gyorsaságot. Az ádámosi polgármesternek és
helyettesének köszönhetően, este tűzijátékkal ünnepeltük a tábor
létesítésének 10. évfordulóját.
Csütörtökig már annyira felszáradt
az út, hogy meg lehetett ejteni az eredetileg szekértúrának tervezett
gyalogtúrát. Völc felé vettük az irányt, majd erdőn-mezőn keresztül
eljutottunk egy erdőszéli tisztásra, ahol letelepedtünk. Kihívás volt az
ebéd előállítása. A csapatoknak tüzet kellett rakniuk- ami nem volt a
legegyszerűbb feladat a sok nedves faág miatt- majd szalonnát, kolbászt
süthettek maguknak. A szervezők díjazták a leggyorsabban meggyúlt
tűzet, illetve azt is figyelembe vették, hogy melyik csapat mennyi gyufát
használt el a tűzgyújtáshoz.
A tavaly hiányolt Miss és Mister
Szórványtábor pénteken volt műsoron, a divatbemutatóval egybekötve. A
bátor jelentkezők újságpapírból szabott ruhakölteményekben vonultak föl,
összemérték tánctudásukat és különböző kérdésekre válaszoltak. A
legügyesebbnek a marosvásárhelyi Szász Bernadett és Székely Tamás bizonyult.
Ők nyerték el a Miss és Mister Szórványtábor 2010 címet.
Újdonság volt a tábori híradó is.
Hogy elviselhető legyen a gyerekek számára TV-hiány, esténként, vacsora
előtt az épp szolgálatos csapat kellett rövid híradót összeállítson a nap
fontosabb eseményeiről. De volt itt időjárásjelentés, reklám,
interjú, minden ami a műfajba belefért. Vacsora után pedig nem érhetett
véget a nap buli nélkül. Ahogy a „táncparkett” egyre szárazabb lett, úgy a
hangulat is estéről estére jobb lett. A csúcs az Atlantisz zenekar péntek
esti koncertje volt, mikor ismert slágereket hallhattunk élőben.
Eltolódott a takarodó is, volt, aki hajnalig ropta a jólismert dalokra.
Szombaton a méta nevezetű sport
rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket Totyik Tamás úr, ahol újabb
értékes pontokat lehetett szerezni a csapat számára. A diákok annyira
belejöttek a métázásba, hogy a szervezők csapatán is jól elverték a port.
Nem így volt ez a tanár-diák foci esetében , itt már tanári fölényt mutatott a
tabella. Délután sor került az ünnepélyes díjátadásra, a legjobb csapatok, a
karaoké verseny legjobbjai, az anyanyelvi vetélkedő nyertesei valamint az
úgynevezett leg-ek részesültek elismerésben. A mai modern technológia a táborba
is befurakodott, ezért a csapatok által előkészített táborzáró színdarabokat
nem élőben, hanem vetítővásznon tekinthettük meg. Az esti záróbuliban
tanárok, diákok, szervezők vezethették le a hét kellemes fáradalmait.
Mikor tíz éve, 2000-ben a tábor
megálmodói először építették fel Ádámos fölött az ALKISZ tábort- akkor még
kb. 40 gyereknek- sejteni sem merték, hogy 2010. júliusában, az ezerkétszázadik
táborozón is túl, tűzijátékkal fogják ünnepelni a tábort. A második este
tartott vetítés alkalmával mindenki betekintést nyerhetett a szórványtábor
életébe, a kezdetektől napjainkig. Mostmár büszkén állíthatjuk, hogy
kitartó munka és türelem által táborunk az Alsó Kis-Küküllőmente
legnívósabb és legnépszerűbb rendezvényei közé tornázta föl magát. Nemcsak
kikapcsolódást és új barátokat nyújt a résztvevőknek, hanem szerepet
játszik anyanyelvünk ápolásában egy elrománosodó környezetben, közelebb hoz
szülőt, tanárt és diákot egymáshoz, felhívja a figyelmet az összetartás és
együttműködés fontosságára egy szórványközösségben. Bízunk benne, hogy a
következő tíz év is legalább ennyire gyümölcsöző lesz, a
szervezők energiája és kitartása tovább élteti a tábort úgy, hogy sosem
felejtik honnan is indultak.
A jövő évi viszontlátásra!
Összeállította: Brázdilik
Zsuzsa